Ruki POV
Ez a mi titkunk. A kettőnké, amit nem tudhat meg senki.
Hangosan nyögtem, ahogy belém hatolt. Rögtön elkezdett mozogni, közben a nyakamat csókolgatta. Megfordítottam magunkat és az ágyékára ültem. A szoba csendjét a hangunk zavarta meg. Próbáltuk őrületbe kergetni a másikat. Ráfogott a merevségemre, elkezdte rajta húzogatnia kezét és egyszerre mentünk el. Pihegve dőltem a mellkasára.
Nem tudom, milyen kapcsolat van köztünk. Neki ott van Reita, akivel már fél éve jár. Aranyosak együtt és zavartalana a kapcsolatuk. Én Toshival vagyok 3 hónapja. Ez mindennek nevezhető csak jónak nem. Alig látom és hétvégén olyan, mint ha megszűnnék neki. Eltűnik egy szó nélkül. Már hozzá szoktam, de rosszul esik.
- Ez..jó volt – lihegte Uruha.
Ilyenkor nem létezik bűntudat. Összemocskol, én pedig élvezem. Nem tudnék nélküle élni.
Másnap a karjaiban ébredtem. Lassan nyitottam ki a szemem és rögtön őt néztem. Nagyon elgondolkozott valamin, mert nem vett észre.
- Mi a baj? – kérdeztem nagy szemekkel.
- Semmi.
Hamisan mosolygott. Ismerem és tudom, hogy ez mit jelent. Egyáltalán nincs rendben semmi. Elbambultam, de a telefonom csörgésére feleszméltem. A kijelzőn Toshiya neve volt. Nem tudom, mit akar. A turnéjuknak csak holnap van vége. Már 3 hete távol van. Nem unatkozom, mert itt van Ruru és nem is hiányzik.
- Ohayou – köszöntem vidáman a telefonba – hogy vagy?
- Most már jól, hogy hallom a hangodat. – erre elpirultam. Néha nagyon aranyos tud lenni – Este 10 körül már otthon leszek.
- Az jó. Már nagyon hiányzol.
- Te is nekem. Hol vagy?
- Rurunál. Tegnap filmet néztünk és bealudtunk rajta.
- Jó. Ma még hívlak. Szia.
Ez nem volt semmi. Tudom, hogy féltékeny rá okkal, de erről nem kell tudnia.
Uruha átölelt és a nyakamba szuszogott. Ő olyan más, mint Toshi. Törődik velem, és ha van valami gond, akkor próbál felvidítani. Magán kívül én is számítok neki. Bárcsak vele lennék együtt.
- mennem kell. Ma már itthon lesz és van egy csomó dolgom – hajtottam le a fejem.
- Rendben Kicsim.
Először hívott így. Vajon mi történhetett? Megint nem tudok kiigazodni rajta. Olyan jó lenne egy kicsit a fejébe látni.
Felkapkodtam a tegnapi ruháimat és már mentem is. Kocsival negyed óra alatt megérkeztem. Gyorsan rendet csináltam. Mondjuk nem volt olyan nagy munka. Amikor távol van, akkor sosincs rendetlenség. Végeztem és leültem az asztalhoz. Mikor hazajön tuti fáradt lesz szóval valami édeset kéne csinálni. Megvaaan. Ruki féle palacsinta. Senki nem tud neki ellenállni és spagettin kívül csak ezt tudom elkészíteni normálisan.
Késő délutánra kész lettem mindennel. A koncertjüknek most lett vége. Bekapcsoltam, de semmi normális nem ment a TVben. Meguntam és inkább lefeküdtem aludni, pedig nem akartam.
Arra kelek, hogy valaki simogatja az arcom. Kinyitottam a szemem és azonnal Toshihoz bújtam. Hiányzott. Ő csak ölelt és vadul megcsókolt.
- Szia, Cicám! – mosolygott – Gyere, menjünk aludni – húz az ágy felé.
- De már ettél? Jól vagy? Mesélj – néztem rá nagy szemekkel
- Majd az ágyban.
Felkeltünk és átsétáltunk a hálószobába. Először ő feküdt le, utána én. Rögtön közelebb húzott magához. A hátamat simogatta, amitől megint elpilledtem, de most nem akarok elaludni. Ébren szeretnék lenni. Úgy is olyan ritka, amikor itthon van. Csak néztünk egymásra. Boldog voltam, hogy végre itthon van. Aztán már csak az tűnt fel, hogy édesen szuszog. Betakartam és elmentem fürdeni. Áztattam magam a forró cseppek alatt és folyton Uruha jutott az eszembe. Mi lett volna, ha nem jön össze Reitával? Mi lett volna, ha szakítanak? És ha velem sem kezdd el járni Toshi? Mit érez irántam Ruru? Én mit érzek iránta? Túl sok a kérdés és egyre sem tudom meg a választ.
~
1 hét telt el teljes bizonytalanságban. Ugyanúgy öleltem Toshit, de zavart már a közelsége. Uruha fel sem hívott és ez zavart. Legalább ő gondolhatott volna rám egy kicsit.
Mikor vége lett a szabadságnak, boldogan sétáltam a termünk felé. Hülyén hangzik, de imádok dolgozni. Elvonja a figyelmemet a külvilág dolgairól. Kizárok mindent, csak a zene van és én.
Leültem a kanapéra és lassan ittam a 6 cukros kávémat. Ettől pörgök igazán. Kai ért be elsőnek a többiek közül. A dobokat piszkálta. Rajta is látszott, hogy hiányzik neki ez az egész pörgés. A normális emberek életébe beleőrültünk volna. Túl unalmas, monoton és kiszámítható. A zenélésben az a jó, hogy mindig mutathatsz valami újat és senki nem szól érte. Sosem lehet előre kiszámítani, hogy az új dal vagy klip mennyire tetszik a közönségnek. Kiszámíthatatlan az egész és sok nyüzsgéssel jár.
- Baj van Ruki-chan? – kérdezte aggódva.
- Nem, nincs semmi. – mosolyogtam.
Igazából van, de nem kell tudnia senkinek. Azt érzem, hogy kezdek kiszeretni Toshiból és menekülök előle.
Úgy tűnik elhitte, mert az ablakhoz sétált és az idő közben nagy cseppekben zuhogó esőt kezdte nézni. Én csak hallgattam a hangját. Olyan megnyugtató. Kiskoromban sokat sétáltam olyankor kint. Aztán csupa víz lettem és megfáztam. Túl buta és felelőtlen voltam.
Aoi lépett be, aki a gitárját az ölébe vette és elkezdte pengetni. Álmos fejjel nézett maga elé. Hosszú volt az este, Yuu-chan?
Legutoljára fél óra késéssel Reitáék érkeztek meg. Hatalmasat dobbant a szívem, ahogy megláttam Rurut. Valami viszont nem volt rendben köztük. Érezni lehetett a feszültséget, de egyikőnk sem kérdezett rá. Mindenki elfoglalta a helyét és kezdődött a próba.
Mint mindig, most is hibátlanul eljátszottuk a számokat. Adtam nekik 20 perc ebédszünetet. Rei gyorsan lelépett, Kai és Aoi pedig az étterembe mentek. Csak én és ő maradtunk. Félve néztem rá, mire ő leült mellém. Komoly volt az arca. Vajon mit akarhat?
- Mi a baj Ruru? – néztem rá nagy szemekkel.
- Tudod Chibim, gondolkoztam – ajjaj – Szóval. hogy is mondjam… Szakítok ma a basszerosunkkal. – hajtotta le a fejét szomorúan.
- Miért? – megöleltem mire ő még jobban hozzám bújt.
- Mert mást szeretek. Fura dolog ez az egész.
- Uhm… értem. Hát… tudod, hogy én itt vagyok neked és bármit elmondhatsz.
Muszáj volt elengednem és kirohannom a fürdőbe. A sírás kerülgetett. Ki az, akit szeret? Olyan volt ez egész, mint ha egy hatalmas kést szúrtak volna a szívembe és megforgatták párszor, hogy még nagyobb lyuk legyen. Most már tudom, hogy Uruhába szerettem. Toshival csak azért voltam együtt, hogy felejtsek. Próbáltam őt kitépni magamból. Elfedni ezt az érzést, de nem sokáig sikerült. És most másba szerelmes. Szerencsétlen vagy Ruki, nagyon. Megmostam az arcom és próbáltam mosolyogni a tükörbe. Bármi is lesz, boldognak akarok tűnni. Örülni fogok, hogy azzal lesz boldog, aki megkaphatta a szívét.
Mire visszaértem a próbaterembe, már mindenki ott volt és csak rám várt. Most nem volt kedvem a nap további részéhez.
- Srácok, mára vége a próbának. – sóhajtottam – Most van ötletem dalszöveghez és félek, mire hazavergődnék, már elfelejteném.
Mindenki csak furcsán nézett rám, de egy vállrándítással elintézték az egészet. Gyorsan összepakoltunk és már ment is mindenki a saját dolgára. Én még elmentem Toshihoz. Muszáj vele szakítanom, mert ez így egyikünknek sem jó. Csöngettem és ajtót nyitott. Beléptem és a szemébe néztem.
- Nem akarlak sokáig zavarni – hajtottam le a fejem – Szakítanunk kell. Nem magyarázkodom, van rá elég okom. Nem veled van, a baj csak tudod… ez így nehéz – sóhajtottam – Nem szeretném, ha haragudnál.
- Tudod Ruki, már egy ideje éreztem, hogy ez lesz, és egyáltalán nem haragszom. Szeretném, ha boldog lennél – mosolygott.
Ha tudnád, hogy most mennyire nem vagyok az. De azért jól esett, amit mondott. Legalább rá számíthatok. Megölelt mire én bújtam hozzá. Utoljára még megcsókolt. Beleadott minden érzelmet, amit idáig irántam táplált. Az utolsó csókunk. Elbúcsúztam tőle és siettem haza.
Összepakoltam magamnak néhány cuccot egy nagy bőröndbe. Felhívtam az egyik vidéki rokonomat, hogy nem lenne e baj, ha a hétvégéig ott maradnék. Mondta, hogy nem, sőt örül neki, mert régen találkoztunk és van már mesélni valónk egymásnak. Kai-nak küldtem egy sms-t, hogy hétvégéig ne keressenek, mert elutazom és nagyon magam alatt vagyok. Bevágódtam a kocsiba és már mentem is Chiba-ba. Az út kimerítő volt. Nem álltam meg sehol, de közben néztem a gyönyörű tájat, ami némileg lenyugtatott.
Megálltam egy nagy kertes háznál és kiszálltam a kocsiból. Már csöngetni akartam mikor kinyílt a kapu és ott állt Kou. Úgy nézett ki, mint Miyavi csak szőkén és sokkal, hosszabb hajjal. Állatorvos, aki minden sérült és gazdátlan jószágot befogad. Nagyon kedves ember. Még középiskolából ismerem. Ha valami baj van, akkor mindig ide jövök, mert itt valamennyire lenyugszom. A kezében egy édes kis fekete cicát tartott betakarva.
- Ruki-chaaaan! Szia! Már vártalak – mosolygott.
Segített bevinni a cuccaimat és az egyik szobába raktuk. Folyton csak a csöppséget néztem. Olyan aranyos.
- Ugye milyen cuki? – nézett rá – Elhagyta az anyja és elütötte egy kocsi tegnap. Nincs jól. – szomorodott el.
- Szegény, de ugye túléli?
- Remélem. Vigyázol rá, amíg megetetem hátul a többieket?
- Persze.
Az ölembe vettem és néztem. Most biztos magányos, de itt jó helyen van. Simogattam a buksiját, mire kinyitotta a nagy zöld szemeit és rám nézett érdeklődve. Olyan, mint egy gyerek. Nyávogott és a fejét a mellkasomnak dörgölte. Ez a kis szőrgombóc nagyon a szívemhez nőtt.
Kou visszajött és elmosolyodott rajtunk. Melegített tejet, amit egy cumisüvegbe rakott és megetette a cicát.
Sokat beszélgettünk és segítettem is a barátomnak. Így telt el az idő. Pénteken bekapcsoltam a telefonomat. 10 nem fogadott hívás Kaitól, Reitától 15, Aoitól 9, Uruhától 30. Ez kicsit lesokkolt. Kaptam pár smst is tőle, hogy hívjam vissza, szeretne velem beszélni, hiányzom neki… az utolsóban pedig az, hogy pénteken, vagyis ma kora délutánra ideér. Muszáj lesz neki elmondanom.
Kou-val ültünk a konyhában. Nyugodt volt minden.
- Adsz neki nevet? – nézett a cicusra
- Umm. persze. Legyen Kuro. – mosolyogtam.
- Találó név – nevetett – Nem akarod hazavinni?
- De – néztem rá csillogó szemekkel.
- Kezdd megerősödni és láthatólag nagyon kedvel téged.
Visszament hátra a többi állathoz. Csöngettek ezért én nyitottam kaput. A lélegzetem elállt. Uruha volt az. Beljebb lökött és megcsókolt.
- Tudod mennyire aggódtam érted? – suttogta az ajkaimra.
Nem, nem tudom. Csak azt, hogy szeretlek. Bementünk az ideiglenes szobámba ahol leültünk az ágyra. Néztünk egymásra. Mit kellene most mondanom?
- Kicsim, nem tudom, hogy miért jöttél ide, de azt hittem, hogy belepusztulok a hiányodba – szomorodott el.
Itt az idő. Most kell elmondanom.
- Szeretlek. nagyon – hajtottam le a fejem.
Már fel voltam rá készülve, hogy elutasít, de nem várt dolog történt. Megfogta az államat és kényszerített, hogy ránézzek.
- Olyan buta vagy. hétfőn rólad beszéltem. – mosolygott.
Hatalmasat dobbant a szívem, amit szerintem ő is meghallott. Az idilli pillanatot Kuro nyávogása zavarta meg. Az ölembe vettem és simogattam.
- Látom szereztél barátot – simogatta meg ő is – Nagyon aranyos. Hogy hívják?
- Kuro és ő az én új lakótársam. – nyújtottam ki a nyelvem.
- Már én is. Csütörtökön átvittem hozzád a cuccaimat.
Végre boldog voltam. Mellettem volt Uruha, akire már régóta vágytam. A cicám is szerzett magának családot, minket.
