With you 02

Még mindig Hire - Kyo
                   Én - Uruha

02.

Uruha POV

Hallottam az egyenletes szuszogását, amiből arra következtettem, hogy alszik. Még közelebb bújtam hozzá, de álom nem jött a szememre. Nem tudom mi ütött Aoiba. Ő nem ilyen rögtön kapjuk le a másikat típus. Sok ideig szokott udvarolni annak, akibe szerelmes. Egy csomó ajándékot vesz neki és utána hívja el valahová. Sóhajtottam. Holnap tuti kapok fejmosást Rukitól, hogy hogy képzelem, hogy az ellenséggel járok. Nem érdekel. Szeretem Kyot és nem hagynám el semmiért. És a menedzser is lehet, hogy kivágja a balhét. Kurva jó lesz.

Hajnalban tudtam elaludni csak

Reggel arra keltem, hogy valaki gyengéden simogatja az arcomat. Kinyitottam a szemeim és Kyo mosolygós arcát láttam.

- Jó reggelt, Cica! – csókolt meg lágyan.

- Neked is, de még aludni akarok. – húztam a fejemre a takarót.

- Kapsz 5 percet.

Elment és átöltözött a szokásos Kyo-s cuccaiba. Nálam jobban senki nem ismeri őt. Mindenkinek az erős, antiszociális énjét mutatja, de valójában nagyon gyengéd és szerethető. Juj, tényleg holnap lesz 1 éve, hogy együtt vagyunk. Képzeletben fejbe csapom magam. Azt hiszem valamivel meg kéne lepni. Mondjuk…úgy is mindig cicának hív. Majd megkap engem neko jelmezben.

- Kicsim, ideje kikelni.

Bemászott mellém a takaró alá és átölelte a derekamat. Bújtam hozzá és beszívtam azt az erős, férfias illatát, aminek nem tudok ellenállni. Hmm.. Imádom. Lecsuktam a szemem.

- Naaa, ne aludj vissza.

Kipattantak a szemeim, ahogy megéreztem kutakodó kezét a seggemnél. Kikeltem az ágyból. A szekrény elé álltam és felvettem egy sima fekete farmert és egy fehér inget. A fürdőben kivasaltam hajam és már kész is voltam. Szegény Kyo csak nézett, hogy milyen gyorsan kész vagyok.

Hamar bent voltam a próbatermünkben, de a többiek már így is megérkeztek. Éreztem magamon Aoi átható tekintetét. Ruki mérgesen forrt magában. Reita aludt. Kai csak mosolygott.

- Mégis mióta jársz te a legnagyobb ellenségünkkel? – kérdezte a Chibi totál kiakadva – Azt hittem, hogy mind utáljuk őket, erre kiderül, hogy te a leggonoszabb élőlénnyel dugsz!

- Idefigyelj! – emeltem fel a mutató ujjamat – Semmi közöd, hogy kivel vagyok. Annak örülhetnél, hogy boldog vagyok! És ha még egyszer ócsárolni mered őt, nagyon megbánod.

- Pff. Nagyon megijedtem – vonta meg a vállát.

Szeretlek Ruki, de ilyenkor gyűlöllek.

- Hagy őt, Cica. Itt vagyok neked én. – mosolygott Aoi.

Leült mellém és elkezdte simogatni a combomat. Rögtön felálltam és az ablakhoz sétáltam. Esik az eső. Bárcsak itt lenne Kyo. Sóhajtottam és a hideg üvegre raktam a kezem. A mai napnak már nincs túl sok értelme.  Kitaláltam valamit a holnapi napra. Ma elmegyek a cica jelmezért és eldugom valahova. Holnap mivel nekem nem lesz próba, kicsit rendbe teszem a házat meg magamat és csinálok valami finom vacsit. 7-re kész leszek mindennel, de majd felhívom Die-t, hogy foglalja le a biztonság kedvéért.

Felkaptam a kocsi kulcsom, elköszöntem a többiektől és fél óra kocsikázás után megérkeztem a kedvenc helyemre, egy olyan ruhaboltba ahol minden szokott lenni. Az eladó már ismert. Elmondtam neki, hogy mit szeretnék. A raktárba mentünk és mutatott egyet, amit rögtön fel is próbáltam. Egybe részes, hátul egy cipzár, igazi mancsok, hosszú farok, a kapucniján macskafülek, jó meleg. Csak az a gond, hogy az egész rózsaszín. Nem baj, ha Kyonak kellek, akkor így is tetszeni fogok. Visszaöltöztem, kifizettem és megköszöntem.

Villámsebességgel vezettem haza. Otthon jól bedugtam az ágy alá. Kíváncsi leszek mit fog szólni.

Kyo Pov

Hamar elaludtam és ennek az lett az eredménye, hogy elég hamar ébredtem fel. Cicám még édesen szuszogott mellettem, így őt kezdtem el figyelni.

Annyira belemerültem, hogy közben csörgött az óra, de ő még arra sem ébred fel szóval egy csókkal keltettem.

Nagyon nem akaródzott felkelni, de végül is sikerült és gyorsan készült nagy meglepetésemre.

Bent a stúdióban nem mertek beszólni a fiúk.

- Na mi az nem is szóltok semmit?

- Nem, ez a te magánéleted minket az addig nem érdekel még nem megy a banda kárára… - mondta Die.

- Oké nem fog.

A szünetben kerestem cicum, hogy neki hogy ment, de nem volt próba… Ezek szerint már otthon lehet.

Hm…akkor én is sietek.

A próbát gyorsan lerendeztem és már mentem is haza az én drágámhoz.

- Cica megjöttem! – vettem le a cipőm.

- Szia! – „repült” elém.

Átöleltem vékony kis derekát és adtam egy puszit a szájára.

- Na? Hogy ment?

- Huh …. Hát kicsit mérgesek voltak, de nem érdekelnek. Téged szeretlek ezt jobb, ha elfogadják. – húzta ki magát.

- Aranyos vagy kicsim. –csókoltam meg. – És Aoi?

- Hát…

- Igen?

- Kicsit megtapizott, de elutasítottam.

- Jólvan kicsim, de szólj ha nem bír magával… Akkor kicsit átrendezem a szép pofikáját.

- Ahj…Kyo!

- Jólavan befejeztem.

- Gyere csináltam vacsit. – mosolygott.

Leültünk enni, aztán tv-zni. Majd együtt fürödtünk szóval mindent együtt csináltunk.

Hozzámbújt az ágyban, amit annyira szeretek. Imádom az illatát. – szippantottam egy nagyot illatából.

Remélem Aoi nem fog rámászni… Nincs kedvem egy botrányhoz. De ez különös… még Rurunak is azt volt. Vajon mi lelhette szerencsétlent? Na mind egy ezt nem tudom meg egyhamar.

Igaz is! Holnap van az évfordulónk. Vennem kell neki valamit.

Biztos, hogy ő is emlékszik rá… Már alig várom ő mit talált ki. Remélem valami perverzet. Igazán vetkőzhetne, vagy csak elég lenne ha kevesebb ruha lenne rajta a kelleténél.

Ahj… inkább nem képzelem el, mert még gondok lennének belőle. – hunytam be szemeim.

Másnap reggel még cicám fürdött felhívtam a fiukat, hogy később kezdődjön a próba, mert ajándékot nézek Rurunak.

Egy kis morgás ellenére nem volt kifogás… Sajnos ma kicsimnek szabadnap van így rendet meg vacsit nem tudok csinálni… illetve rendelni a kaját, mert a főző tudásom az pocsék.

Így próba gyanánt elmentem egy ékszer üzletbe….

Ott kértem, amire szükségem volt, majd tényleg próbára mentem. A próba végeztével Die elhívott egyet inni, amit nagyon furcsálltam… De végülis jót beszélgettünk.

Kicsit sajnáltam, hogy ilyen későn érek haza pont ma, de remélem Uruha nem lesz mérges.

Amint beléptem a házba finom illatok csapták meg az orrom, de valamiért először a hálóba igyekeztem és ott megláttam egy számomra nagyon tetsző Uruhát…

Akai bara 03

3. fejezet: Viszontlátás

Már 1 hete laktam a palotában, Reita-samaval egy szobában. Az leső 2 napban nagyon féltem, hogy miként fognak hozzám viszonyulni a palotában, de hamar elfogadtak és beilleszkedtem. Igaz, hogy nem volt egy barátom sem. Nem éreztem magamnak egésznek és valami vagy inkább valaki hiányzott. Néha a hercegnek sikerült elfeledtettnie velem őt. Kaptam egy csomó ajándékot, kimonókat meg ilyesmiket. Viszont jobban vigyáztak rám. Elmehettem bárhová a környéken, de olyankor minimum 3 testőr kíséretében. Nagyon számíthat nekik a testi épségem.

Az ágyon ültem és olvastam egy érdekes könyvet, amiben mesék voltak. Szeretem az ilyeneket, mert fejben el tudom képzelni és olyan, mint ha megtörténne.

- Uruha – nyitott be Reita – Már megint itt vagy?

- Olvasok. – felemeltem a könyvet, hogy lássa – Mit szeretne?

- Már mondtam, hogy tegezz – mosolygott – Szeretnék neked mutatni valamit.

Leraktam a szekrényre, ami a kezemben volt, átkarolta a derekam és kimentünk a kertbe. Vakítóan tűzött a nap. Megállt egy gyönyörű vörös rózsabokor mellett. Az ágai törtek felfelé, a levelei nagyok és zöldek voltak, a virágai pedig hatalmasak.

- Ez a tied – nézett a szemembe – Eljegyzési ajándék.

Köpni, nyelni nem tudtam. Tetszett, de én egyáltalán nem akarok a férje lenni. És olyan furán is hangzik. De már nem vár senki. Nincs kiért nemet mondanom. Ő biztos törődni fog majd velem.

- Köszönöm – hajoltam meg.

- Szeretném, ha mindig boldog lennél.

Az arcomat simogatta. Behunytam a szemem és a kezéhez bújtam mire magához ölelt.

- Este ünnepség lesz ahol bejelentjük az eljegyzést. Legyél szép.

- Ez most olyan volt, mint ha mindig ronda lennék – fordultam el tőle durcásan.

- Nem úgy értettem. A te gyönyörűségedet semmi és senki nem múlja felül, csak most legyél ünnepélyesebb.

- Rendben.

Aztán leesett a mondata első fele és elpirultam. Meghajoltam köszönésképp és visszasiettem a szobánkba. Gyorsan lefürödtem és felvettem a legszebb vörös kimonót. A hajamba raktam néhány ékszert és az arcomra egy leheletnyi, de látható sminket. A tükörbe néztem és alig ismertem magamra. Remélem Reinek is tetszeni fog. Nem akarok neki csalódást okozni és azt se szeretném, ha rondának tartanának. Azt akarom, hogy büszke legyen rám.

Tora POV

Azért voltam vele bunkó, hogy könnyebb legyen elengednünk egymást. Neki jobb, ha abban a tudatban él, hogy nem szerettem. De ez csak hamis álca. Valójában, belé szerettem a hosszú évek alatt, amíg egymás mellett voltunk. Még mindig emlékszem az első találkozásunkra. Mindig elmosolyodom ezen.

A szokásos gyakorlás után siettem a tóhoz, hogy örökre elnyeljen a mélység. Valami húzott magához. Már nem akartam küzdeni. Anyám is folyton azzal jön, hogy milyen sok gond van velem. És az apám halála is az én hibám. 5 éves koromban engem próbált védeni, amikor az ellenséges csapat katonái megölték. A szívem már így is üres volt. Hirtelen megláttam egy kisfiút a parton. Láttam rajta, hogy vacog.

- Miért vagy itt? – kérdeztem érzelem mentesen.

- Unalmas bent.

Nem szóltam többet. Megfogtam a kezét és visszakísértem a szobájába.

Nem hagyott nyugodni a fiú kisugárzása. Olyan elveszettnek tűnt. Mint egy porcelán baba, akivel nem játszik senki.

Akkor döntöttem el, hogy törődni fogok veled. Tudtam, hogy magányos vagy, mert anyám mesélt rólad. Az lett a célom, hogy felvidítsalak. Ha akkor nem találkozunk, akkor már nem élnék. Értelmet adtál az én mit sem érő életemnek.

Másnap megint láttalak. Az aranyhalakat nézted elmélyülten. Pont gyakoroltam, de amint észrevettelek odasétáltam.

- Már megint te? – kérdeztem kíváncsian.

Te csak bólintottál és visszasiettél. Nem tudtam, hogy kerülhetnék hozzád közelebb. Elérhetetlennek tűntél, mint egy ragyogó csillag az égen.

1 hétig csináltuk ezt, csak éppen egy szót sem szóltunk egymáshoz.

Sétálni mentem a parthoz mikor meghallottam a vékony hangodat a folyóból, ahogy segítséget kérsz. Gondolkodás nélkül ugrottam utánad. Hamar elértelek és magamhoz szorítottalak. Csak az számított, hogy épségben kijuss. Egy belógó faágban kapaszkodtam meg és kihúztam magunkat a partra. Óvatosan megütögettem a hátad, mert köhögtél. Olyan voltál, mint egy elveszett kölyökmacska.

- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.

- Ühüm. Köszönöm bátyó – mosolyogott rám.

- Máskor vigyázz jobban, ha lehet. – öleltem át – hogy hívnak?

- Ruru. Téged?

- Tora.

Nem vontalak felelősségre, mert csak egy gyerek voltál, aki még nem tapasztalt és nem félt semmitől.

Sokat voltunk együtt és közel kerültünk a másikhoz.

Kicsi Ruru, ha tudnád, mennyire hiányzol. Nélküled csak fél vagyok. Mint ha a szívem nem bennem lenne. Üresség.

Uruha POV

Reita bejött a szobába és alaposan végigmért. Elismerően nézett rám.

- Gyönyörű vagy – ölelt át – De félek, ha egy ilyen szépséget megmutatok másnak, akkor lecsapnak a kezemről.

- Nem fognak, nyugi – nevettem – Ha szeretnéd, akkor egész este el sem mozdulok mellőled.

- Rendben.

Megfogta a kezem és kisétáltunk a kertbe az emelvényre. Hirtelen mindenki elhallgatott és engem figyelt. Közelebb bújtam hozzá mire még jobban húzott magához.

- Figyeljen mindenki – mondta hangosan – Örülök, hogy ma el tudtak jönni. Szeretnék bejelenteni egy fontos dolgot. Elveszem Takashima Kouyout.

A jelenlevők csak tapsoltak. Egy rakat levegőt kifújtam annyira megkönnyebbültem.

Gésák játszottak sinkaszenen és egymással beszélgetett a sok vendég, akik közül nem ismertem senkit. Sokan felkértek táncolni, de olyankor Rei mondta, hogy nem. Már kezdtem unni mikor egy nagyon is ismerős alak tűnt fel. Tora. A szívem nagyot dobbant. Észrevett engem és hozzám sétált. Végigmért alaposan és a szemembe nézett.

- Szia, Kicsi Rurum! Herceg. – hajolt meg.

- Jó napot Tora-san! – biccentett Reita – Ti ismeritek egymást?

- Igen..nagyon is. – húztam el a szám – Szeretnék vissza menni a szobánkba, nem érzem jól magam. – hajtottam le a fejem.

- Megyek veled. Egyedül nem engedlek sehová. – a fekete hajú felé fordult – viszlát! Még találkozunk.

Fájt a szívem, mert tudom, hogy itt van. De azt sem szabad elfelejteni, hogy ő nem szeret. Ilyenkor legszívesebben sírnék..

With you 01

Hirével alkottunk x3 Büszke vagyok rá *o*
Kyo x Ruru, mert mi megtehetjük~
Ruru - én
Kyo - Hire
Ide nézz be: http://www.hire-chan.blogspot.com/?zx=fc65116f3a7d274a
enjoy~

01

Uruha POV

Álmosan kinyitottam a szemeimet és oldalra fordítottam a fejemet. Kyo békésen aludt mellettem. Muszáj volt elmosolyodnom. Óvatosan felkeltem és lementem a földszintre a konyhába csinálni neki valami reggelit. Főztem tojást, sütöttem pirítóst és kiöntöttem egy pohárba narancslevet. Visszamásztam a közös hálónkba és az egyik éjjeli szekrényre csúsztattam a tálcát, amin a sok finomság volt. Bebújtam az ágyunkba és elkezdtem simogatni a mellkasát. Nem akarom felkelteni, de muszáj, különben elkésünk és akkor baj lesz, amit nem akarok.

- Ébresztő, Édesem! – suttogtam a fülébe.

Erre csak felmordult és magára húzta a takarót. Oooké, te akartad. Lehúztam róla és a derekára ültem. Erre kipattantak a szemei és lehúzott egy elég vad csókra, amit azonnal viszonoztam. Közben a seggembe markolt, amire felnyögtem. Pihegve váltam el tőle.

- Kész a reggeli. – mosolyogtam rá.

- Én inkább téged ennélek meg.

- Elkésnénk.

Lemásztam róla és az ölébe raktam a tálcát. Csak néztem, ahogy 2 perc alatt megeszi az egészet. Imádja a hasát és nagyon válogatós. Csak az általam készített ennivalókat szereti. Amit más csinál, az általában a kukában végzi.

A szekrény elé álltam és elgondolkoztam, hogy milyen ruhát vegyek fel. Közös interjúnk lesz a Dir en Grey-vel Valami olyan kéne, ami kihívó és sexy. Kínozni akarom Kyo-t, hogy nem mászhat rám mindenki előtt. Senki nem tud a kapcsolatunkról, még a bandáink sem. El se hinnék, hogy a ribanc, iszákos, tökéletes Uruha a nagy egoista, sok dolgot megélt Kyo alatt nyög éjszakánként. Rukiék arcát megnézném, mosolyodtam el magamban. Kihúztam egy fekete combfixes nadrágot és hozzá egy fehér inget. Bevonultam a fürdőbe. Megcsináltam a hajam, egy kis smink és felöltöztem. Amint kiléptem ő rögtön magához húzott és a nyakamba csókolt.

- Ne-neh.. – sóhajtottam.

- Cicám, ugye tudod, hogy nem jó, ha húzod az agyam? – kérdezte sunyi vigyorral.

- De indulnunk kell.

Felkapta a kocsi kulcsot és már mentünk is. Azt hittem, hogy az autóban békén hagy de neeeem, a szabad kezével folyton a combomat simogatta, amivel kezdett felizgatni.

Amint leparkolt, kiszálltam és gyorsan elindultam az öltözőnk felé, direkt. Nem lenne jó, ha a többiek megtudnák, hogy együtt jöttünk.

Lihegve nyitottam be a helyiségbe. Minden szem rám szegeződött. Levágódtam a kanapéra és hátra döntöttem a fejem. Zavart, hogy magamon éreztem Aoi átható tekintetét, ami mostanában egyre többször van

- Fél perc és kezdünk! – jelentette ki az énekesünk – Nem akarok semmi balhét. Tudom, hogy nem szeretnek minket, mi se őket.

Egyszerre mentünk be a stúdióba.  2 vörös kanapé volt a bandáknak. Leültünk és néztünk a középkorú műsorvezető nőre. Először a Diru-t faggatta ki, de Kyot kihagyta. Utána minket.

- Nos, Uruha-san. Van jelenleg párkapcsolata? – kérdezte kíváncsian.

Majdnem dobtam tőle egy hátast. Igen, van, de semmi köze hozzá. Épp válaszoltam volna mikor Aoi elém állt és megcsókolt közben a derekamat simogatta. Mindenki lefagyott kivéve én. Próbáltam ellökni, de csak nehezen sikerült. Kyo felállt és akkorát mosott be a gitárosnak, hogy én is néztem.

- Azért kapod, mert ahhoz nyúltál, ami az enyém – mondta idegesen.

Ezzel még jobban meglepett. Megfogta a kezem és az ölébe húzott. Aoi sértődötten fogta az arcát. Ennek tuti megmarad egy ideig a nyoma, de nem sajnáltam. Jogosan kapta.

Még kérdezgette pár dolgot a nő utána fáradtan hazafelé vettük az irányt.

Kyo Pov

Mikor megláttam. Hogy Aoi csak úgy lekapja az én Rurumat féltékeny lettem.

Ő az enyém nem nyúlhat hozzá senki más. – gondolkodtam miközben mentünk haza.

Nem szóltunk egymáshoz még be nem értünk a lakásba.

Ott aztán nem bírom tovább….

- Mi van köztetek? – szorítom a falhoz.

- Semmi!

- Akkor mi volt ez?

- Fogalmam sincs.

Nagyon mérges vagyok… Bent a cégnél nem tudok rá figyelni. Mi van ha zaklatni fogja?

- Kyo! Figyelsz rám? Hozzád beszélek…

- Bocsi nem figyeltem… Mit is mondtál?

- Semmit…

- Na…szívem…-simogattam combját, mire felhúzta azt a derekamhoz.

Mindketten tudjuk mi következik most….

Megfogta a kezem és beszaladtunk a hálóba.

Én levettem a felsőm ő addig levette az ágyról a takarót.

Amint ezzel megvoltunk találkoztunk az ágy közepén egy vad csókba.

Eldöntöttem az ágyon gyorsan szedegetve le róla a ruháit.

Volt amelyik nem ment olyan simán, de már elég gyakorlott vagyok egy ilyenhez.XD

Ő sem tétlenkedett. Az én ruháim is hamarosan az övéi mellett pihentek az ágy mellett a földön.

Egy pillanatra elszakadtam puha ajkaitól, hogy síkosítót vegyek elő.

Benyúltam a fiókba és elővettem a kellékeket.

Mielőtt bármit is tettem volna kényeztetni kezdtem. Csókolgattam, ahol csak értem, amit apró sóhajokkal nyugtázott.

Lehajoltam és végig nyaltam már igencsak merev tagján. Jólesően nyögött fel, ami zene volt füleimnek.

Nem hagytam elmenni, inkább felhajoltam egy csókra miközben letekertem a kupakot és bekentem ujjaimat.

Lassan toltam belé az elsőt, közben a nyakát csókolgattam, hogy kicsit enyhítsem a fájdalmát.

Mikor elég tágnak véltem következhetett a második is, majd a harmadik.

- Kyoh…magadat…

Teljesítve kérését felhúztam egy gumit, bekentem magam, majd lassan belé csúsztam.

Hatalmasan nyögött, ami feltüzelt… legszívesebben azonnal mozogni kezdtem volna, de hagyni szeretném, hogy szokja az érzést.

Nemsokára lökött egyet a csípőjével, amit jelzésnek vettem, így lassan mozogni kezdtem.

A tempónk egyre gyorsabb lett. Megszaporodtak a szoba csendjében a nyögések hangja.

Mikor már közel volt a „vég” ráfogtam merevedésére, hogy együtt mehessünk el.

Egy hangos sikollyal ajkain meg is történt. Egyszerre mentünk el.

Levegő után kapkodva dőltem mellkasára.

- Ez nagyon jó volt… - suttogta miután valamennyire már visszanyertük a normális lélegzetvételünket.

- Azt meghiszem! – csókoltam meg.

Közösen mentünk fürdeni és megmoshattam a hátát.XD

Boldog vagyok vele és nagyon szeretem. Bármit is fog szólni hozzá a banda. Uruha nem lehet Aoié, ha kell harcolok érte.

De megbízom benne és tudom, hogy szeret szóval nem biztos, hogy szükség lesz erre. De ez majd holnap úgyis kiderül… addig pedig élvezem kedvesem társaságát.

Slipped Away

Uruha POV

Először boldog voltam mikor megtudtam, hogy jársz Kaoruval, mert tudtam, hogy nála jobbat nem találhattál volna. Aztán eltelt pár nap és én újra padlón voltam. Miattad. Azt hittem, hogy már nem szeretlek, de tévedtem. Furcsa hely a szív. Most is össze vagyok törve. Azt várom, hogy valamilyen módon üzensz vagy megkeresel és én a karjaidba borulhatok védelmet keresve az ölelésedben. A napok csak úgy múltak és én nem tehettem semmit. Egyedül álltam magányosan. A munka tartott életben, mindig kitaláltam valamit, ami lefoglalt egy kicsit, de visszatértél a gondolataimba. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, sírva zuhantam össze. Túl gyenge vagyok. Mindenkit elvesztettem. Kai-chan próbált nyugtatni több-kevesebb sikerrel.

Már épp pakoltunk össze. Csak én, Ruki és Aoi voltunk a próbateremben.

- Nem megyünk el inni? – kérdezte a gitáros.

- Menjünk. – lelkesült be a kicsi – Ruru, te is jössz. – nézett rám gyilkosan.

Megadóan felsóhajtottam. Legalább majd berúgok, és egy kicsit elfelejthetem őt. Egyből a kedvenc kocsmánkhoz indultunk. Ahhoz képest, hogy korán volt, már egész sokan lézengtek. A pulthoz ültünk és mind a hárman rendeltünk valami erőset. Amint kihozták egyszerre ittam meg az egészet. 2 óra múlva már egy halom üres pohár volt előttem, de nem tudtam lerészegedni. Elköszöntem a többiektől és haza másztam. Megfürödtem, bevágódtam az ágyba és hamar elnyomott az álom.

Másnap korán keltem. Bekapcsoltam a TVt és megakadt a szemem valamin. A híradós nő azt mondta, hogy összeköltöztél Kaoruval. Még egy tőr a szívemben, mert tudlak szeretni. Azok az ismerős könnyek újra végig csorogtak az arcomon és legszívesebben megöltem volna magam.

Úgy éreztem magam, mint egy összetört játék baba, aki örök sínylődésre van ítélve. Akit eldobtak anélkül, hogy megtudták volna az érzéseit. Szeretlek Kyo.

Akai bara 02

Hátőőő...kicsit csöpögős, kicsit szomorú, de legalább érzelmes.
Hire, kész lettem volna vele hamarabb is, de hát na ><
enjoy~

2. fejezet: Sayonara

Uruha POV

Sütött a nap. Az ágyamon ültem és gondolkoztam a nagy semmin. Komolyan, király vagyok. Az egyetlen ember, aki ezen is tud agyalni. Momo lihegve rontott be mire megszeppenve néztem rá. Látszott, hogy rohant, de nem tudom miért.

- Kouyou, holnap délután jön a király elvinni magával.

Ennyit mondott és már ment is vissza. Hogy mi?! Ilyen hamar? Tudom, hogy egyszer ez lett volna, de azt nem, hogy ilyen hamar. Eldőltem az ágyon és megint csak úgy voltam közben néztem a plafont. Annyira belemerültem, hogy kint beesteledett. Magamra húztam a takarómat és elaludtam a kételyeimmel együtt.

Az éjszaka közepén arra keltem, hogy odakint tombol a vihar. Az eső zuhog, a szél süvít és tépázza a fákat, az ég hangosan dörög és egy egy villám világítja be a szobát. A fejemre húztam a takarót és próbáltam nem a kint dúló természeti háborúra gondolni. A folyóba esős eset óta félek ezektől meg a víztől. Ilyenkor Tora mindig velem volt. Hiányzik, és ha arra gondolok, hogy ki tudja, meddig nem látom, a szívem összeszorul. A szememből elkezdtek folyni a könnyek, végig az arcomon és a kezemre hullottak. Gyorsan letöröltem és felültem.

Kinyílt az ajtó és Tora jött be óvatosan. Elfeküdt mellettem és magához ölelt. Bújtam, mint egy kiscica. Ki kell élveznem, amíg velem, van.

- Nyugi kicsi Ruru-chan. Itt vagyok veled. – suttogta a fülembe.

Hagytam, hogy elnyomjon az álom. Nem számított semmi, csak az, hogy velem volt. Szívesen megállítottam volna az időt, de tudtam, hogy ez lehetetlen.

Másnap ugyan olyan idő volt. Nem ültem fel csak felé fordultam. A barna szemeivel rám nézett.

- Ma visznek el. – mondtam szomorúan.

- Így lesz a legjobb.

- Szóval neked ennyit jelent a kapcsolatunk. Fogadok, hogy örülsz, hogy megszabadulsz tőlem. Tűnj el innen!

A végét már ordítottam. Felállt az ágyról és kilépett az ajtón. Az ajtón ahol utoljára láttam őt. Összekuporodtam és elkezdtem zokogni halkan. Mire voltam jó neki? Biztos csak hülyített és nem is volt a barátom soha. Én buta meg elhittem. Olyan érzés volt, mint ha tőrt döftek volna egyenesek bele a szívembe aztán párszor meg is forgatták. Fájt ez az egész. Kintről hangos patadobogást hallottam. Az nem lehet, hogy ilyen hamar itt van. Gyorsan megmostam az arcom, felvettem a legszebb kimonómat és kifésültem a hajam. Kimentem végig a folyosón egyenesen a fogadó szobába. Illedelmesen meghajoltam az emberek előtt. Leültem és végig néztem rajtuk. 2 szamuráj között helyet foglalt egy orrkendős alak. Egész jóképű és titokzatos, de azért furi. Szerintem ő a király.

Apám csak elismerően nézett rám. Nem vártad tőlem, mi? Azért ennyit már megtanítottak, hogy ha idegen jön, akkor is jól kell kinézned.

- Reita-sama ő itt a fiam, Uruha. – mutatott rám.

Az orrkendős végigmért és elismerően hümmögött. Köszi, tudom, hogy jól nézek ki.

- Yuki-sama, késő délután indulunk, ha nem gond – fordult apám felé.

Ő csak megrázta a fejét. Eléggé feszült volt a légkör. Nem akartam semmit elrontani. Vágytam a palotába, mert itt már nem volt senkim.

- Bocsássatok meg, de akkor én visszavonulok a szobámba és pakolom a dolgaimat. – meghajoltam és elmentem.

Először a fióknak kezdtem. Lassan átpakoltam az utazó ládába. Csak apróságokat tartalmazott. Csattok meg ilyesmik. Serényen csináltam mikor az utolsót is a kezembe vettem, amit még Torától kaptam. Egy ezüst nyakláncot, amin egy szív lógott valami piros kőből és egy vízcsepp türkiz ásványból.

A szobámban ültem. A 10. szülinapomat ünnepelték, de én nem akartam senkit látni. 1 évvel több.. nem sokat számít. Magamhoz szorítottam a kedvenc nyuszi plüssömet és lecsuktam a szemeimet.

- szia, Kicsim! – nyitott be a fekete hajú – Hoztam neked ajándékot.

Elő húzta a zsebéből azt a láncot. Nagy szemekkel néztem rá. Felültetett és a nyakamba akasztotta óvatosan.

- Boldog szülinapot! – ölelt meg – A szív azért van, hogy soha ne felejtsd el, nem vagy egyedül. A víz az erőt jelképezi. A folyó sokfelé elágazhat, de mindig összefolyik és újra egy lesz belőle.

Figyelmesen hallgattam, amit mesélt. A legjobb születésnapom volt. Miatta. Széppé varázsolta.

- Köszönöm. – bújtam hozzá.

Elmosolyodott. Nem kellett több szó. A kötelék kialakult és megerősödött.

Sóhajtottam egy nagyot és bevágtam a többi közé. Jöttek a ruháim. Kinyitottam a szekrényt és megláttam az ajtóba vésve a neveinket kanjikkal.

Tora egy éles kést hozott. Először nagyon megijedtem. Nem tudtam, hogy mit akar csinálni. Kinyitotta a ruhásszekrényem ajtaját és elkezdte kaparni. Fél óra múlva kész volt a nevem. Gyönyörű katakanákkal írva. Mikor viszont elkezdte az övét meg vágta magát. A sebéből ömlött a vér és hamar olyan lett minden. Óvatosan megfogtam a kezét és a vizes edényhez húztam ahol lemostam és egy anyaggal összekötöttem. Nagyon megijedtem, de rajta nem látszott. Szó nélkül tűrte.

Visszament és befejezte az ő nevét is. Tudtam, hogy fáj neki ő még is tűrt.

- Tora-chan, miért csináltad? – kérdeztem nagy szemekkel.

- Azért kicsi Uruha, hogy tudd, minket nem választhatnak el. Együtt vagyunk egész, a másik nélkül csak fél.

Rögtön hozzá bújtam. Nem voltam egyedül. Tudtuk, hogy megtaláltuk egymást.

Hangosan bevágtam az ajtót. Ezek csak emlékek. Egy fájó jelené. Kimentem arra a helyre ahol először találkoztam vele. Nem érdekel, hogy megázok vagy beteg leszek. A lényeg, hogy itt vagyok. Most már teljesen magányosan.

Valaki átölelt hátulról. Kicsit összerezzentem aztán rájöttem, hogy egy embernek van ilyen kellemes és meleg bőre.

- Meg fogsz fázni. – suttogta a fülembe.

- Nem érdekel. – hajtottam le a fejem.

- De engem igen.

- Persze… te csak meg akarsz tőlem szabadulni – mondtam gúnyosan – De már nem kell sokat várnod. Pár óra és örökre itt hagylak. Azt csinálsz, majd amit akarsz… nélkülem.

Fájtak, ahogy kimondtam, de muszáj volt. Így már tény lett. Felálltam mellőle és a szobámba mentem. Nekem volt igazam… Utánam jött volna, ha szeretne.

Nem akartam látni senkit. Elegem volt mindenkiből.

- Uruha, menned kell. – szólt be apám.

Bólintottam. Elindulok ki. A szolgák hozták a csomagokat és felpakolták a lovas kocsira. Beültem Reita mellé és néztem ki az ablakon. Az esőcseppek sűrűn estek. Még arra sem volt képes, hogy elbúcsúzzon tőlem. Szomorúan lehajtottam a fejem. Igen. Ennyit számítok neki. Nem akarok emlékezni a vele töltött időre. soha többé. Amint megérkezek a palotába, azon leszek, hogy felejtsek, hiszen innentől egy új élet vár rám.

Apám és anyám az eresz alatt álltak és integettek. Itt kell hagynom mindent. Az otthonomat. A gyerekkoromat. Torát és mindent, ami ide fűz.

Az emlék veszélyes tű a szívnek.

A kocsis felkiáltott és lassan elindultam. Ég veled Tora… már tudom, hogy szeretlek

Akai bara 01

Leírás:
Véégre eljutottunk oda, hogy elkezdtem egy sorozatot. AU, OOC karakterek.
Vegyünk egy Ruru-t, Tora-t meg néhány olykor idegesító, kedves, gonosz karaktert a középkori Japánban. És ez lett belőle. Páros nem írok, mert akkor unalmas lenne.
Elég rövidke 1. fejezet de hát ez van *yay* A kövi már hosszabb lesz^^
enjoy~

1. fejezet: Kötelék

Uruha POV

Emlékszem, hogy már egész kicsi koromban is az volt a cél, hogy minél óvatosabban bánjanak velem, tanuljak jó modort, udvariasságot, egyszóval tökéletes legyek. Születésemkor el lett döntve, hogy én bizony a hercegé leszek. Mindent meg kellett tennem. Először lázadtam, de beletörődtem. Nem tehettem mást. Ebbe menekültem a magány elől. Egyetlen barátom volt, mert ki sem tehettem a házból a lábam. A szobalányok lesték minden óhajomat és csak velük mehettem ki a szobámból, de ők se voltak elég figyelmesek így egyik éjszaka, amikor 7 éves lehettem, kimentem. Sosem felejtem el azt a napot.

Egy óvatlan pillanatban kiszöktem a szobámból. Futottam az udvarra és a tóig meg sem álltam. Néztem, ahogy a nap lassan megy le. Az utolsó sugaraival bevilágította a hatalmas kertet. Kezdett egyre hidegebb lenni ezért összébb húzódtam, mint egy kiscica. Egyetlen vékony kimonó volt rajtam és nagyon fáztam.

Hirtelen lépteket hallottam a hátam mögül. Fel voltam készülve, hogy valamelyik szolga szid le, de nem ez történt. Megfordultam és az idegenre néztem. Maximum 20 éves lehetett, fekete haja volt és férfias arca. Valami vonzott hozzá. Nagy szemekkel bámultam rá. A szél elkezdett fújni én pedig reszkettem..

- Miért vagy itt? – kérdezte színtelenül.

- Unalmas bent.

Tényleg így volt. Vágytam ki. A szabadságra, kalandokra, megismerni új embereket és világot látni. A kerten és a házon kívül nem ismertem más helyet, ezért érdekelt, hogy vajon milyen lehet?

Nem mondott semmit. Megfogta a kezem és visszavitt a szobámba. Nem tiltakoztam. Nem is tehettem volna, hiszen esélyem sem lett volna ellene.

Lefeküdtem az ágyamba és néztem a csillagokat. Vajon mit tartogat nekem a jövő? Egyáltalán nincs kedvem a hercegé lenni, sőt a palotájában sem. De nem okozhatok senkinek sem csalódást. Ha ez a sorsom, akkor így lesz. Nem tehetek mást, de majd még meglátjuk.

Másnap anyám keltett kora reggel, hogy készüljek. Utána egésznap a tanítóm foglalkozott velem. Sok mindent megtanított, de fárasztó is volt.

Napnyugtakor megint kiszöktem és leültem a tóhoz a fa alá. Néztem, ahogy az aranyhalak úszkálnak a kristálytiszta vízben. Valahogy mindig megnyugtatott. Irigyeltem őket, hogy olyan kötetlenek, de ők is be voltak zárva egy kis helyre.

- Már megint te? – kérdezte egy ismerős hang.

Válaszképpen bólintottam.

Előszedett egy kardot és elkezdett gyakorolni. Igazából nem értettem, csak a levegőben hadonászott és ennyi, de mégis volt benne valami nemes. Mikor meguntam visszamásztam az ágyamba és most hamar elnyomott az álom.

Ez ment egy hétig. Aztán elhatároztam, hogy kiszabadítom a halakat. Amikor a mesterem figyelmetlen volt, elraktam egy nagyobb arany edényt. Este kilopóztam és próbáltam kézzel elkapni a halakat, ami sikerült is. Nagyon sokat bénáztam és csurom vizes lettem, majd megfagytam, de megérte. Rohantam a folyóhoz, ami nem volt olyan messze. Arra számítottam, hogy békésen fog folyni, de most haragos volt. A szél hatalmas hullámokat vert. A vize pedig sötét és koszos. Nagyon megijedtem, de nem hagyhattam cserben a halakat. Próbáltam közel menni a parthoz, de egyszer csak elkezdett velem omlani a föld és hamar a habokban találtam magam. Nagyon ijesztő volt. Nem tudtam semmiben sem megkapaszkodni a sodrás gyorsan vitt magával és az eső is elkezdett esni. Néha alá buktam és egyáltalán nem volt kellemes. Köhögve jöttem a felszínre.

- Segítség!

Hang alig jött ki a torkomon, de valaki mégis meghallotta. Egy fekete árnyék ugrott és úszott be. Amint elért rögtön magához húzott. Akkor jöttem rá, hogy ez az a fiú, akit mostanában láttam hadonászni a kardjával a levegőben. Megfogott egy belógó faágat és abba kapaszkodott. Lassan kihúzott és a földre rakott. Elkezdtem hangosan köhögni, mire ő megütögette a hátam és sokkal jobb lett. Mindenemből csöpögött a víz és már igazán nagyon fáztam. Anyut akartam vagy aput. Féltem. Úgy éreztem magam, mint egy ázott kölyök cica. A srác csak lihegett.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Ühüm. Köszönöm bátyó – mosolyogtam rá.

- Máskor vigyázz jobban, ha lehet. – ölelt át – hogy hívnak?

- Ruru. Téged?

- Tora.

Nem vont felelősségre, hogy miért voltam olyan buta. Az ölébe vett és elsétált velem vissza a házig. A teste nagyon meleg volt és jól esett. Amint odaértünk szólt az egyik dadusomnak, Momonak aki előszedett tiszta, száraz ruhákat. Törülközővel meg törölt és átöltöztetett. Tora közben eltűnt.

- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Meg is halhattál volna! Ha nincs a fiam, akkor nem élsz – hüledezett a néni – A szüleidnek nem szólok, mert nem akarok gondot.

Bólintottam. Az ágyamba rakott és jól betakart, hogy felmelegedjek. Hamar elaludtam.

A napjaim szokásosan teltek. Nappal oktattak, éjszaka kiszöktem Torához és egy csomót beszélgettünk. Ő lett a biztos pont az életemben. A védelmezőm, akire bármikor számíthattam. Az egyetlen barátom. És ez így volt jó.

Csináltam pár csínytevést, de sosem mondta el másoknak. Tiszteltem őt. És sok dolgot megtudtam róla. Kiderült, hogy katona akar lenni és ezért sokat kell gyakorolnia. Momo az anyukája, aki a dadusom. Az apukáját még kiskorában elvesztette. Amikor róla mesélt, mindig a holdat nézte és egy könnycsepp gördült ki a szeméből. Én csak átöleltem és megnyugtattam, hogy nincs semmi, vele vagyok. Erre csak halványan elmosolyodott. Biztos nagyon szerette őt.

Teltek az évek és felnőttünk. 17 éves lettem Tora pedig 30. Sokat változtunk, vagyis csak ő. Én ugyanaz a gyerek maradtam, aki folyton a fogadott bátyjával van.

A tóparton ültünk egymás mellett. A holdfény bevilágította az egész esti eget. Hangulatos volt az egész. Megnyugtató. A szél elkezdett fújni mire én megrezzentem. Ő átkarolt és magához húzott. Ismerte minden mozdulatomat. Tudta, hogy mikor mire van szükségem, de a szívembe nem láthatott bele. Az érzéseim az enyémek voltak csak.

- Tora-chan – szólítottam meg. Felém fordult. Csak tőlem tűrte el a lechan-ozást. Már igazi férfi volt és nem illett hozzá, de ez volt a mi nyelvünk. Ebből tudtuk, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Ki tűnő helye volt a szívemben. – Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el. – hajtottam le szomorúan a fejem.

Megfogta az államat és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Tudod kicsi Ruru-chan, hogy amíg lehet, melletted leszek és védeni foglak.

Csillogó szemekkel néztem rá. Ezt akartam hallani. Remélem, megadatik nekünk még pár év együtt, mert ha a királyhoz kerülök, akkor ő nem jöhet velem. Rettegek attól a naptól. Nem akarom, hogy eljöjjön. Tudom, hogy jobb sorsom lesz, de csak sínylődni fogok… nélküle pedig nem élet ez az egész. Ragaszkodom hozzá. nagyon. Az egyetlen dolog, amit féltek elveszíteni. Az én kincsem. Barátság vagy szerelem? Nem tudom, mi van köztünk. Sosem voltam szerelmes, de már hallottam róla, hogy milyen érzés.

- Min gondolkozol kicsi Ruru-chan?

A hangja zökkentett ki. Ránéztem és csak megráztam a fejem. – Nem érdekes – mosolyogtam rá. Nem firtatta a dolgot. Tudta, hogy vannak ilyen szokásaim, de ettől ugyanúgy megbízott bennem. Minket egy erős, elszakíthatatlan fonál tartott össze, amit senki nem tehet tönkre.