Mod post

Csak most tűnt fel, hogy tavaly frisseltem utoljára, gomennee O__o
Szóval, ahogy lemegy még az uccsó félévi drukk, rakok fel ficeket, ami olyan azt befejezem és hozok újakat is. A With You- utolsó fejezetét viszont egyedül írom, magánproblémák miatt.
Remélem mindenki meg lesz elégedve, úgy érzem fejlődtem x3

Taiyou no Ao

A dőlt betűs rész Dir en Grey dalszövegfordítás, a címből kilehet találni, hogy melyik szám az.

Uruha POV
Nézek ki az ablakon. Már ősz van és én magányos vagyok. Nincs semmi ami felvidíthatna, csak az üres magány és én. Most még attól sem vagyok boldogabb, hogy Aoi mellettem alszik és magához ölel.

Emlékszel?

,, A szívem mint ha meggyulladt volna,

 Ahogy éreztem a csengő hangját”

A te mély, dallamos hangod mindig megnyugtatott. Ha valaki megkérdezte volna, hogy mi a kedvenc zeném akkor azt akartam felelni, hogy azé az istené- és rád mutattam volna.

,,A telefont néztem,

  Ami sosem cseng”

Amikor először megláttalak, már akkor beléd szerettem. Vártam, hogy a mobilom megszólaljon. Reménykedtem, hogy te hívsz, de ez lehetetlen hiszen nem is tudtuk egymás számát. Sosem volt merszem elkérni.

,,Amikor befordulok a sarkon,

  Hirtelen eszembe jutnak

  A nyárközép árnyai, és a film

  Amit sokszor néztünk meg együtt”

Mindig azt reméltem, hogy valahol az utcán összefutunk. Téged kerestelek. Látni akartalak. Hol voltál?

,, A nyárközép napja

  Az évszak ami érzéseket kelt bennem”

Az az időszak mindent megváltoztatott. Átértékeltem a dolgokat. Mertem érezni, boldognak lenni és szeretni. Téged.

,,Elfújta a szél

  Nem érlek el többé”

Nincs semmi ami összekötött volna téged velem, csak én bugyuta, gyermeteg szerelmes álmaim. Az elszakadásunk elkerülhetetlen volt.

,, Láttalak ahogy sírtál

   Olyan szokványosnak tűnt

   Csak néztelek tehetetlenül”

Párszor mutattad  a szomorúságodat, bánatodat, a gyenge oldaladat, amit még is büszkén viseltél. Mindig segíteni akartam, mert  olyankor összeszorult a szívem, de nem engedted, mert túlságosan gyenge voltam.

,, Ismeretlen illat van rajtad,

   Vajon őérte?”

Egy ici pici halovány reménysugár élt bennem, hogy egyszer talán te és én. De lemondtam erről mikor megtudtam, hogy azzal a nővel jársz megint.

,, Úgy teszel

   Mint ha nem vettél volna észre”

Tudom, hogy akkor láttad a könnyeimet és talán sejtetted, hpgy érted vannak. Fájdalmas sós cseppek mosták az arcomat, amik talán megnyugvást hoztak, de nem így lett. Csak szenvedtem.

,, Már 5 év telt el

   Boldog vagy vele?”

Csak sejtem, hogy most merre vagy és mit csinálsz. Csak az biztos, hogy ő melletted van és nem lesz máshogy.

,,Egymásba futottunk Teramachiban

  Valamiért megfájdult a szívem”

Úgy éreztem, hogy sikerült elfelejtenem téged, de mikor megláttalak, újra a szívembe költöztek azok az ismerős érzések és az a rideg, fájdalmas, melegség. Nem tudtam, hogy ez mi és nem volt jó. Fájt, égetett és belülről marcangolt.

,, A nyárközép napja

  Az évszak ami érzéseket kelt bennem”

Megint egy év nélküled.

,, Elfújta a szél

   Nem érlek el többé”

Mikor meghallottam, hogy elveszed azt a nőt feleségül, szinte hallottam ahogy megtört a szívem. Csendben fájt.

,, A hideg nap

   Új színt ölt”

Az ősz első napja. Minden csupa fagyos, hideg és készül az elmúlásra. Talán végleg el tudlak feledni.

,, Nem rejthetem sebeimet

   Melyeket az új évszak színezett”

Nem akartam, hogy megtudd, mennyire szerettelek. A nyár a mii évszakunk volt. A szürkeség átváltott feketeséggé.

,, Megsebezhetsz,

   Megsebzel

   Az emberek elrejtik a sebeiket, de”

Amikor barátként néztél rám és apró semmiségekről beszélgettünk vagy a gondjaimról, egy kívánságom volt: ne tudd meg a valódi szomorúságom okát.

,, Megpróbálok túljutni az enyémeken

  És így szép virágokká válhatnak”

El akarom feledni, hogy szerettelek éveken keresztül. Szabad akartam lenni, hogy az irántad levő érzéseim elmúljanak, mert elérhetetlen vagy és Aoi közölte, hogy vele járok.

,, Eljövendő örökkévalóság,

A fontos dolgok

Az emlékeim”

Mindig bennem fogsz élni. Minden közös pillanat a miénk, amiket kincsként fogok őrizni, mert szeretni akarlak mindig.

Egy elsárgult kósza falevelet befúj a szél az ablakon. Aoi felébred, rámnéz, elmosolyodik és megcsókol féltőn csupa szeretettel.

Viszlát Kyo..

With you 05

05

Hire - Kyo

Reina - Ruru

Uruha POV

Mindent elmondott és tátott szájjal hallgattam végig. Mi az, hogy az a pasa csak úgy letapizza? Kezdtem egyre mérgesebb lenni. Kyo az enyém és nem nyúlhat hozzá senki más csak én.

- Na? Felhívjam? – nézett a szemembe.

- Nem. Az se érdekel, ha nem házasodunk össze, de nem találkozol még egyszer vele. Te az enyém vagy és vegye tudomásul. Majd elintézzük máshogy.

- Ne hisztizz Hercegnő. Viszont sexy vagy amikor féltékenykedsz. – suttogta a fülembe.

- Perszeee. – játékosan kinyújtottam rá a nyelvem és elfordultam.

- Naaa, Ruru-chan.

A nyakamba csókolt mire kuncogtam egyet.

- Miért van az, hogy neked nem lehet ellenállni? – suttogtam.

- Oh, szóval ellenálhatatlannak tartasz. – vigyorgott – De ne légy féltékeny, nincs okod rá. Viszont ha nem szeretnéd, akkor nem hívom fel.

Nagy kiskutya szemekkel néztem rá, mire kedvesen elmosolyodott és megcsókolt.

***

Eltelt pár nap. Eléggé furán viselkedett velem. Olyan, mint ha valami rosszat csinált volna. Aztán egyre kevesebb időt tudtunk együtt tölteni. Mindig korán ment el és későn ért haza, ami már nagyon frusztrált. Mi lehetett?

Ez ment nap, mint nap, de meguntam. A próbáról hazaengedett Ruki, mert ő is látta, hogy van valami. A Dir en Grey próbaterméhez mentem. Benéztem az ajtón mire a többiek csak elmosolyodtak és kimentek. Ott maradtam Kyoval. A légkör nagyon feszült volt.

- Beszélnünk kéne. – néztem rá komolyan.

- Mondd.

- Miért vagy ilyen? Alig vagyunk együtt és teljesen úgy érzem, mint ha már nem szeretnél. – hajtottam le szomorúan a fejem.

- Ez butaság.

- Akkor mondd meg, hogy mi van! – emeltem meg a hangom.

Beállt a pár percnyi csönd, végül megszólalt.

- Lefeküdtem azzal a férfival.

Ezt képes volt szép nyugisan kimondani.

- Ohh..már értem. Rendben. Sok boldogságot nektek. Még ma összepakolom a cuccomat és visszaköltözök a házamba.

Olyan mérhetetlen fájdalom mardosta a mellkasom amilyen még nem volt. Beültem a kocsiba és úgy vezettem, mint egy őrült. Mikor beléptem a lakásba, hangosan becsaptam az ajtót. Volt pár nagy kartondobozunk meg táskánk, amikbe belepakoltam a cuccaimat, ami eléggé sokáig tartott, mert sok ruhám van. Közben azon agyaltam, hogy miért tette. Hülyeség az egész. Ha szeretne, akkor nem engedett volna el. Könnycseppek folytak végig az arcomon. Bedobáltam a cuccokat a kocsiba és már mentem is a lakásomhoz, ami szerencsére nincs olyan közel Kyoéhoz.

Közben elkezdett esni és mire bevittem a házba a cuccokat már csupa víz lettem. Becsuktam az ajtót és bámultam a poros bútorokat. Régen voltam itt. Most olyan magányt árasztott az egész, mint amilyen régen voltam. És ez nagyon nem tetszett. De már nem lesz ’mi’ csak én meg ő. Két idegen ember, akiknek nincs többé közös jövője.

Kyo POV

Aranyos volt ahogy féltékenykedett és nagyon sexy is egyben... Imádom őt! Annyira jó vele aludni meg mást is.

Imádnivalóan puhák az ajkai és az a kis pajkosság... áh megbabonáz...

Másnap reggel fehívott a tegnapi pasas, aki segíteni akart és még le is tapizott.

Kérte, hogy menjek el hozzá este...

hajtott a kíváncsiság, így elmentem...

Leitatott a többi meg jött magától....

reggel mielőtt még felébredhetett volna gyorsan elhúztam a csíkot.

Rettentően széggyeltem magam... Sz egy dolog, hogy leliatott, de hogy tehettem ezt Ruruval? Életem szerelmével?

Nem bírtam a szemébe nézni, amit észre vett és nem csak ő hanem a banda is...

Mikor kettesben maradtunk nem volt más választásom, mint, hogy elmondjam... Láttam a szemében, hogy ha nem is mondja, de összetörtem a szívét... Egy szemét vagyok!

Elhalasztottam a próbát és hazamentem. Ő már nem volt ott és a cuccai sem...

Borzasztóan hiányzott... Ennyire még nem éreztem magam szarul...

Elővettem egy üveg pálinkát és az szép lassan fogyott el miközben telt az idő...

Ezt csináltam majdnem egy hétig... Berugtam. Elaludtam. És mikor felébredtem megint ittam egy kicsit.

Tönkretezsem magam, de más az sem érdekel. Ruru nélkül nem éri meg élni...

A srácok többszöt is voltak itt, de mindig elhajtottam őket. A pasas is keresett, de elküdtem a fenébe.

Egyik nap mikor épp indultam volna piát venni, mert elfogyott (megint nem voltam teljesen józan) megláttam az ajtómban Aoit toporogni.

- Szia!

- Uruhaa már nem lakik itth? -mondtam.

- Hozzád jöttem. De elég szarul nézel ki. Ittál?

- Csak kicsit...

- ezzel nem szerzed vissz uruhát!

- Te csak ne pofázz nekem vágod? - ágaskodtam fel és kaptam el a felsőjét, már amennyire volt egyensúlyom.

- Büzlesz.

- Hagyjál....

- Segíteni jöttem.

- Nem tudsz...

- Ruru nem önmagam...bejár a próbákra, de nem boldog...

- Cöh...

-  Szeretem őt az istenért! És rossz nézni ahogy szenved! - kent fel a falra.

- Nyugi már ember...

- Áh kár is vesződnöm egy ilyen részeg fasszal... - indult el.

Ha most elmegy talán sosem kapm vissza Rurut...Ő talán segíthet.

- Várj... mi a teved?

Vigyorogva fordult vissza felém...Lehet, hogy rosszul döntök és akar valamit majd érte...

With you 04

Uruha - én
Kyo - Hire, még mindig x3

Uruha POV

Imádtam azt az estét.

Boldogan ültem le a próbatermünkben a kanapéra, de vannak kétségeim. Lehet, hogy túl korai ez az egész. A többek vajon mit fognak szólni? Kai örülni fog, Reita is, Ruki ki lesz borulva, Aoi… őt nem tudom.

Nézegettem a gyűrűt. Boldog vagyok Kyo-val, szeret és ő is szeret. Ez a lényeg. A Gazette vagy elfogadja, vagy nem.

Aoi lépett be a terembe és egyből elvigyorodott. Leült mellém és megcsókolt. Reagálni nem volt időm és hiába próbáltam eltolni, nem tudtam. Hátra döntött a kanapén, amikor megjelent Ruki és Kyo. A gitáros kicsit meglepődött így volt időm lelökni magamról és a chibik mögé menekülni.

- Mondtam, hogy Aoihoz jobban illik – mosolygott az énekesünk – Te is felfoghatnád végre, hogy semmi keresnivalód Uruha közelében. És nem is illesz hozzá.

- Fogd be Ruki – mordultam rá – Inkább baszogatnád őt – néztem a fekete hajú gitárosunkra – aki folyton azzal szórakozik, hogy rám mászik. Nem érdekel, hogy mennyire utálod az egész Diru-t, de had döntsem már el, hogy kivel akarok lenni.

Nem mondott semmit, csak nézett rám nagy szemekkel.

Ez az egész dolog nemsokára eléri a tetőpontját és már elegem van. Láttam Kyo arcán, hogy ő is mérges.

- Én most megyek – öleltem át – majd otthon találkozunk.

Nyomtam a szájára egy puszit és léptem is. Kiértem a parkolóhoz. Most légy okos Uruha. Gyalog nem igazán mehetek sehova. Hamar lezártam a magánvitámat és hazafelé vettem az utam. Csak félórányira van. Majd elviszem a kocsim és majd céltalanul vezetek.

Úgy is tettem. Néztem az utcákat, de nem jutott semmi okosság az eszembe, így maradt a tengerpart.

2 óra alatt oda is értem. Leparkoltam és lesétáltam a vízhez. A jó idő és a meleg ellenére alig voltak. Olyan csendes és nyugodt minden. Levettem a ruhám és egy szál bokszerbe belerohantam a vízbe. Pancsoltam kicsit aztán csak úgy elkezdtem mászkálni a part mentén a fehér homokban. Jól éreztem magam.

Akkor kaptam fel a fejem, amikor már kezdett lemenni a nap. Kyo tuti mérges lesz. Felöltöztem, beültem a kocsiba és próbáltam hívni telefonon, de lemerült. Gyorsan akartam menni, de mindig ilyenkor vannak a dugók.

Éjfélre estem be az ajtón. Gondoltam, hogy már alszik ezért óvatosan lopakodtam. A hálónkban viszont égett a lámpa. Lefürödtem és benéztem.

Békésen aludt. Egy könyv volt a mellkasán. Biztos olvasta. Elvettem és a helyére raktam. Befeküdtem az ágyba és hozzá bújtam, de felébredt.

- Aggódtam érted. Azt hittem, hogy vissza se jössz.

Még sosem hallottam ilyen kétségbeesetten beszélni.

- Csak a parton voltam. Sosem hagynálak el. Úgy is nemsokára összeházasodunk.

- Szeretlek.

Szenvedélyesen csókolt meg, amit rögtön viszonoztam.

Az ő karjaiban aludtam el.

Kyo POV

Inkább otthagytam a csapapot, akik még mindig döbbenten néztek rám.

Elindultam, hogy megkeressem a drágám.

Útközben találkoztam Rukival, akihez csatlakoztam. Nem szóltunk egymáshoz csak sétáltunk.

Mikor beléptünk a terembe latglózott a látvány... Rögtön el is kapott a méreg,de muszáj volt türtöztetnem magam.

Ruru mögént araszolt Ruki pedig lenyomta a szokásos szöveget...

De amint meglepödtem az- az volt,hogy Ruru megvédett kettőnket.

Annyira elbambultam, hogy észre se vettem, hogy Ruru elrohant... mire észbe kaptam és követtem már nem volt sehol.

Szomorúan ballagtam vissza a terműnkbe, ahol a srácok végre nem  bámultak bamba képpel.

- Probáljunk!

Egy szó nélkül álltak fel és mentek oda a hangszereikhez.

Estig probáltunk.

- Elég lesz mára... - intettem le őket.

Elköszöntünk egymástól és mindenki elindult a maga útjára.

Szépen hazakocsikázam, közben próbáltam elérni Rurut telefonnon de folyton nem kapcsolhatót jelzett.

MIkor hazaértem nem láttam sehol, így kezdtem nagyon aggódni... Mi van ha elrabolták? És ha leütötték és most ott fekszik valahol az utcán? - járkáltam fel, s alá.

Nagy jó! Le kell nyugodtom! Biztos jól van.

El is mentem inkább fürdeni. Miután ezzel megvoltam és mentem a hálóba egy könyvet olvasni.

Elaludhattam mivel arra ébredtem meg, hogy Ruru hozzámbújik.

Számonkértem hol volt és el is mondta.

Hál'istennek csak a parton volt. Nagy kő gurult le a szívemről.

Hozzámbújva aludt el, minek következtében nekem is sikerült visszaaludni.

Másnap reggel szokásunkhoz híven indultunk el együtt a próbára.

A srácok ma igen álmosnak tűntek, így nem próbáltunk sokat.

Délután már mehettem volna is haza, de helyete inkább ellátogattam a hívatalba.

Érdeklődtem, hogy- hogy házadoshatna össze két férfi.

A kis hölgy először el akart küldeni, de nem tágítottam. Végül hívni akarta volna a biztonságiakat, de megjelent egy öltönyös fickó és amit meghallotta miről is van szó azonnal az irodájába hívott.

Leültünk és sikerült túllépni a formaságokon is.

- Szóval ön és a másik művész úr meghátasodnának...

- Khm...szerintem tegezödjünk...

- Rendben. Ha gondoljátok szívesen segítek a szervezésben. - tette a kezét a térdemre.

- Hm...ezt még megbeszélem otthon.

- Rendben, akkor majd még hívjanak fel. - tette feljebb egy kicsit a kezét, így már combomon volt.

Bevallom lesokkoltam. Ez most mi a fenét akar? És ha nem is akar semmit minek tapiz?

- Itt a névjegyem. - vett elő egyet.

- Rendben köszönöm, viszlát!

Elvettem és majd hogy nem menekültem ki onnan...

Valahogy rohadtul fusztrál ez a pasi...

Siettem haza kicsimhez, akinek egy jó nagy puszit adtam az ajtóban.

Elmeséltem neki a történteket, amit kicsit kerek szemekkel hallgatott végig...

Just a dream

Nyöh~ ez most nagyon rövid lett owo de ez van amikor Reina fáradt ._.

Ruki POV

Csak álltam előtte és néztem a dühtől csillogó szemeit. Tehetetlen voltam. Nem akartam ezt. Utálom az érzéseket.

- Kérlek, értsd meg. Őt szeretem. – hajtottam le szomorúan a fejem.

- Nem fogom megérteni. Egy ribanc vagy! – ordított.

A szívem összeszorult és ezer darabra tört. Fújtatva ment el. Végleg kilépett az életemből.

Egy ideig álltam, utána siettem Uruhához. A kertben ült. Rám nézett és megcsókolt. Rögtön viszonoztam. Bújtam a karjai közé. Csak azt akartam, hogy ott legyen mellettem valaki. Kellett a támasz. Egyedül elvesztem volna.

Zihálva keltem fel és rögtön oldalra néztem. Toshiya békésen szuszogott mellettem. Ez volt életem legrosszabb álma. Én meg Uruha? Fúj. Miatta nem hagynám el őt. Inkább a halál. Visszafeküdtem és odabújtam hozzá, de ő megébredt.

- Baj van? – kérdezte kómásan.

- Csak rossz álom. – suttogtam.

Tényleg megkönnyebbültem, hogy nem a valóság.

Átölelte a derekamat és hamar visszaaludt. Egy ideig még néztem a békés arcát aztán én is elértem álomföldre, ahol már minden jó volt.

Without a trace

asszem látszik, hogy megint milyen hangulatom van

Ruki POV

Tudjátok, mindenkinek az életébe kell egy támasz, aki megvéd és megvigasztal a nehéz időkben. Akire számíthatsz bármikor és sosem hagy el. Egy biztos pont. Nekem ilyenem sosem volt. Mindig egyedül néztem szembe a legrosszabb dolgokkal és a magánnyal. Néha jól jött volna egy bátorító ölelés vagy csak egy aprócska szó.

A szüleim eldobtak maguktól, amikor megszülettem. Szegények voltak így is és kinek kell egy gyerek? Csak még jobban nyomorba dönteni őket.  Ezután kerültem a keresztanyámhoz. Boldog gyerekkorom volt.

Tinédzserként viszont valami megváltozott. Minden nagy balhéban benne voltam. Nem direkt, csak lázadtam. Játszottam a nagy szabad magányos fiút, akinek nem parancsolhat senki és nincs semmi gondja. Egy ideig ment is. Aztán rájöttem, hogy mindenkinek csak teher vagyok. Egy elviselhetetlenül nagy kínszenvedés és nem értek semmihez.

Amint lehetősem adódott rá, elköltöztem Tokióba. Nem volt pénzem se semmim. Végül megismerkedtem Reitával a menő basszusgitárossal és Uruhával a lányos szólóssal, aki bárkit megkaphatott. Egyik nap felfigyeltek a hangomra. Így alakult meg a The GazettE. Az évek során még hozzánk csapódott Yune és Aoi. Mi öten elválaszthatatlanok lettünk. A hírnév kapujában viszont a dobosunk kilépett. Soha nem mondott semmit, de az utóbbi időben láttuk rajta, hogy nagyon megviseli ez az egész. Aztán jött a helyére Kai. A zenekarunk befutott.

Már majdnem 10 éve ennek. A szívemben megint előtört a fájdalom. Próbáltam elnyomni, de nem sikerült végleg. Újra a nagy gödör szélén egyensúlyozok, de most nem lesz erőm távolabb menni a végétől. Csak húz, magával én pedig nem küzdök. Belefáradtam.

Az ágy szélén ültem a kezemben egy nagy késsel. Most kell véget vetni mindennek. Amíg van erőm ehhez. Mélyen a kezembe vágtam a pengét és végig húztam magamban. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de egy hang sem jött ki a torkomon. Hát itt a vége. Néztem, ahogy körülöttem minden vörös lesz az én véremtől. Párszor még megvágtam magam. Kezdtem nagyon elfáradni. Hátradőltem. Nem éreztem a testemet. Lassan lecsukódtak a szemeim és át adtam magam az örök sötétségnek. Egyáltalán nem féltem. Megváltás volt a szívemnek.

Már mindenkitől elbúcsúztam külön levélben. Tudom, hogy haragszanak rám, de egyszer meg kell érteniük.

Van, amikor érzi az ember, hogy nincs helye a világon. Üresség tombol a szívében. Nem tud szívből mosolyogni az emberekre. Semmi sem melegíti fel a lelkét.  

Menj, ha menni akarsz, de tudd, senki nem vár vissza.

Hanakonak

Ruki POV

Emlékszel, amikor megvigasztaltál? Emlékszel, amikor egyedül te álltál mellettem? Legjobb barátként néztünk egymásra már a banda megalakulása óta. Te segítettél, hogyan írhatnám ki magamból az érzéseimet. Sosem mondtam semmit mégis ott voltál, amikor kellett. Tiszteltelek. Tudod, néha visszasírnám azokat az időket. Az emberi érzések viszont változnak. Már nem csak barátként tekintek rád, ha nem, mint férfira. Nem kell róla tudnod.

A többiek csak néztek mikor előjöttem az öltözőből. A menedzser kitalálta, hogy csináljanak, rólam olyan képeket ahol rózsaszín nyuszinak vagyok öltözve, mert, hogy az milyen jó és még cukibb lennék. Nem akarok cuki lenni – hisztiztem magamban – és aranyos sem. Nem tehetek róla, hogy chibi méretekkel áldott meg a sors. Néztem a többiek arckifejezését, ahogy kisétáltam abban a rémes cuccban a kamerák elé. Ruru, Kai és Aoi csak néztek. Reita pedig elkezdett röhögni. Köszi..

- Mindig ilyen ruhákat kéne adni rád. – röhögött.

- Mi az Rei-chan? Tetszem. – néztem rá sunyin.

Ő nem válaszolt csak pirulva elfordította a fejét. A többiek csak néztek, amin muszáj volt kuncognom. Csak én chanozhatom le senki más. Nekem külön engedélyem van rá, hiába utálja. Odaálltam a helyemre és a fotós csinált egy csomó képet, de amilyen hülyén kellett beállnom.. Alig vártam, hogy vége legyen. Végülis csak 2 óráig szenvedtem. Odasétáltam az orrkendőshöz és kinyújtottam rá a nyelvem durcásan. Rögtön léptem is haza, mert még be kellett pakolnom a holnapi 1 hetes kirándulásra. Egy farmon fogunk élni és megint jó sok képet fognak csinálni. Egyáltalán nem vártam. A vidéki élet nem az én stílusom, sok bogár, kosz, büdösség egyszóval rémálom. Direkt az ócska, régi ruháimat szedtem össze azoknak úgy sem baj, ha történik velük valami. A pózolós ruhákat meg úgy is hozza a menedzserünk.

Másnap reggel kisbusszal mentünk és másfél óra utazás után meg is érkeztünk egy tengerparti városkába. Izgatottan figyeltem a tengert, ahogy halad el mellettünk. A nap sugarai ragyogtak a tiszta, kék vizen. Nemsokára megálltunk és mindenki kiszállt. Nagy hely volt. Egy csomó nagyobb épület, hatalmas rét ahol a lovak legeltek és a part. Még ki sem pakoltunk mikor Aoinak eszébe jutott, hogy elmegy lovagolni Uruhával, mert az milyen romantikus a végére mindenki becsatlakozott. A menedzser azt mondta, hogy ez a nap még pihenés, de holnap már keményen kell hajtanunk. Átöltöztünk és felvettük a védőfelszerelést. Mindenki olyan közepes lovat kapott, kivéve én, mert ugye a legkisebbnek kell a legnagyobbat. És én félek tőlük. A nagy patáik és az az őrült tekintetük. Mi van, ha elindul vágtába és nem tudom megállítani? Reita úgy nézett ki, mint egy herceg, kicsit csorgattam is a nyálam, de nem túl sokáig. Felszálltam zökkenő mentesen és mindenki elindult a saját feje után. Uruha és Aoi a városba, Kai a mezőre, Reita az erdőbe én pedig a partra. Mindenki elkezdett vágtázni, de én nem mertem. Lassan kiértem a tengerhez. A sós, hűs, szél azonnal megcsapott. Gondoltam, hogy nyugisan elmászkálunk, mert már elég messze voltunk a háztól, de Démonnak nem ez volt terve. Hirtelen villámgyors vágtába kezdett én pedig alig tudtam rajta maradni. Próbáltam parancsolni, de nem hallgatott rám. Egy veszélyesebb részhez értünk ahol egy csomó szikla és barlang volt. Ruki vágtat a lován a napsütésben miközben a fekete lova szőrén a napfény csillog. Szép álom. Aztán elkezdett ágaskodni én pedig leestem és bevertem a fejem. Innentől sötétség.

Valaki a nevemen szólított, de még messze volt. Próbáltam felkelni, de nem ment. A sötétség még fogva tartott és nem eresztett. Iszonyatosan fájt mindenem.

- Reita, itt vagyok. – ez elég halk lett.

Nem hiszem, hogy meghallotta.

- Ruki! Kicsim, itt vagyok. – ez az ő hangja volt – Nem lesz semmi baj.

Óvatosan kinyitottam a szemem és láttam, hogy sír. Felvett az ölébe és maga elé rakott a lóra. Szorosan fogott és elindultunk vissza. Nem volt erőm tiltakozni.

- Reita herceg még is eljött. – suttogtam és elmosolyodtam halványan.

Egy puszit adott a számra és még jobban hajtotta a lovat. Hamar oda akart érni, hogy rendesen ellássanak. Innentől megint sötétség.

Arra keltem, hogy valaki szorítja a kezemet.

- Chibi, ébredj fel hamar, jó? – szipogott – Nem akarlak elveszíteni. Ígérem, hogy soha többé nem piszkállak.

Lassan kinyitottam a szememet és ott volt az orrkendős. A farm egyik nagy szobájában feküdtem az ágyon.

- Szia. – motyogtam.

Felnézett rám és rögtön magához ölelt. Megkönnyebbülhetett, de látszott rajta, hogy fáradt. Megemeltem a takarót és befeküdt mellém. Hozzá bújtam ő pedig átkarolt.

- Nagyon szeretlek – szuszogta a nyakamba – Reita herceg itt van és már el sem mozdul Ruki hercegnő mellől.

- Én is szeretlek.

Felragyogott az arca és megcsókolt. Habozás nélkül csókoltam vissza.

A legrosszabb dolgokból is lehetnek jók.