Hanakonak

Ruki POV

Emlékszel, amikor megvigasztaltál? Emlékszel, amikor egyedül te álltál mellettem? Legjobb barátként néztünk egymásra már a banda megalakulása óta. Te segítettél, hogyan írhatnám ki magamból az érzéseimet. Sosem mondtam semmit mégis ott voltál, amikor kellett. Tiszteltelek. Tudod, néha visszasírnám azokat az időket. Az emberi érzések viszont változnak. Már nem csak barátként tekintek rád, ha nem, mint férfira. Nem kell róla tudnod.

A többiek csak néztek mikor előjöttem az öltözőből. A menedzser kitalálta, hogy csináljanak, rólam olyan képeket ahol rózsaszín nyuszinak vagyok öltözve, mert, hogy az milyen jó és még cukibb lennék. Nem akarok cuki lenni – hisztiztem magamban – és aranyos sem. Nem tehetek róla, hogy chibi méretekkel áldott meg a sors. Néztem a többiek arckifejezését, ahogy kisétáltam abban a rémes cuccban a kamerák elé. Ruru, Kai és Aoi csak néztek. Reita pedig elkezdett röhögni. Köszi..

- Mindig ilyen ruhákat kéne adni rád. – röhögött.

- Mi az Rei-chan? Tetszem. – néztem rá sunyin.

Ő nem válaszolt csak pirulva elfordította a fejét. A többiek csak néztek, amin muszáj volt kuncognom. Csak én chanozhatom le senki más. Nekem külön engedélyem van rá, hiába utálja. Odaálltam a helyemre és a fotós csinált egy csomó képet, de amilyen hülyén kellett beállnom.. Alig vártam, hogy vége legyen. Végülis csak 2 óráig szenvedtem. Odasétáltam az orrkendőshöz és kinyújtottam rá a nyelvem durcásan. Rögtön léptem is haza, mert még be kellett pakolnom a holnapi 1 hetes kirándulásra. Egy farmon fogunk élni és megint jó sok képet fognak csinálni. Egyáltalán nem vártam. A vidéki élet nem az én stílusom, sok bogár, kosz, büdösség egyszóval rémálom. Direkt az ócska, régi ruháimat szedtem össze azoknak úgy sem baj, ha történik velük valami. A pózolós ruhákat meg úgy is hozza a menedzserünk.

Másnap reggel kisbusszal mentünk és másfél óra utazás után meg is érkeztünk egy tengerparti városkába. Izgatottan figyeltem a tengert, ahogy halad el mellettünk. A nap sugarai ragyogtak a tiszta, kék vizen. Nemsokára megálltunk és mindenki kiszállt. Nagy hely volt. Egy csomó nagyobb épület, hatalmas rét ahol a lovak legeltek és a part. Még ki sem pakoltunk mikor Aoinak eszébe jutott, hogy elmegy lovagolni Uruhával, mert az milyen romantikus a végére mindenki becsatlakozott. A menedzser azt mondta, hogy ez a nap még pihenés, de holnap már keményen kell hajtanunk. Átöltöztünk és felvettük a védőfelszerelést. Mindenki olyan közepes lovat kapott, kivéve én, mert ugye a legkisebbnek kell a legnagyobbat. És én félek tőlük. A nagy patáik és az az őrült tekintetük. Mi van, ha elindul vágtába és nem tudom megállítani? Reita úgy nézett ki, mint egy herceg, kicsit csorgattam is a nyálam, de nem túl sokáig. Felszálltam zökkenő mentesen és mindenki elindult a saját feje után. Uruha és Aoi a városba, Kai a mezőre, Reita az erdőbe én pedig a partra. Mindenki elkezdett vágtázni, de én nem mertem. Lassan kiértem a tengerhez. A sós, hűs, szél azonnal megcsapott. Gondoltam, hogy nyugisan elmászkálunk, mert már elég messze voltunk a háztól, de Démonnak nem ez volt terve. Hirtelen villámgyors vágtába kezdett én pedig alig tudtam rajta maradni. Próbáltam parancsolni, de nem hallgatott rám. Egy veszélyesebb részhez értünk ahol egy csomó szikla és barlang volt. Ruki vágtat a lován a napsütésben miközben a fekete lova szőrén a napfény csillog. Szép álom. Aztán elkezdett ágaskodni én pedig leestem és bevertem a fejem. Innentől sötétség.

Valaki a nevemen szólított, de még messze volt. Próbáltam felkelni, de nem ment. A sötétség még fogva tartott és nem eresztett. Iszonyatosan fájt mindenem.

- Reita, itt vagyok. – ez elég halk lett.

Nem hiszem, hogy meghallotta.

- Ruki! Kicsim, itt vagyok. – ez az ő hangja volt – Nem lesz semmi baj.

Óvatosan kinyitottam a szemem és láttam, hogy sír. Felvett az ölébe és maga elé rakott a lóra. Szorosan fogott és elindultunk vissza. Nem volt erőm tiltakozni.

- Reita herceg még is eljött. – suttogtam és elmosolyodtam halványan.

Egy puszit adott a számra és még jobban hajtotta a lovat. Hamar oda akart érni, hogy rendesen ellássanak. Innentől megint sötétség.

Arra keltem, hogy valaki szorítja a kezemet.

- Chibi, ébredj fel hamar, jó? – szipogott – Nem akarlak elveszíteni. Ígérem, hogy soha többé nem piszkállak.

Lassan kinyitottam a szememet és ott volt az orrkendős. A farm egyik nagy szobájában feküdtem az ágyon.

- Szia. – motyogtam.

Felnézett rám és rögtön magához ölelt. Megkönnyebbülhetett, de látszott rajta, hogy fáradt. Megemeltem a takarót és befeküdt mellém. Hozzá bújtam ő pedig átkarolt.

- Nagyon szeretlek – szuszogta a nyakamba – Reita herceg itt van és már el sem mozdul Ruki hercegnő mellől.

- Én is szeretlek.

Felragyogott az arca és megcsókolt. Habozás nélkül csókoltam vissza.

A legrosszabb dolgokból is lehetnek jók.