Hozzá kellett szoknia, hogy megosztja mással az életét és az ágyát. Szokatlan volt számára a szerelem. Soha nem érzett még ilyet. Folyton a másikra gondolt és vágyott rá. A szíve hevesebben vert a közelében. Először furcsállta, hogy pont ő a nagy Kamijo-sama szerelmes és nehezen békélt meg vele. Napokon keresztül gondolkozott rajta és próbálta kitépni az érzést, de aztán rájött, hogy ez az egész hasztalan. A szíve ellen ő sem menekülhet. Ha egyszer elkapott már nem ereszt soha többé. A markában tart, mint vadász a megsebzett állatot. De ez az érzés adott neki valami újat. Azt az apró darabka emberséget, ami benne élt mélyen és az apró mosolyt.
Hizaki karjaiban feküdt. Nézte és tudta, hogy az övé. Senki sem szakíthatja el őket egymástól. Örökké együtt maradnak. Végre volt az életébe valami stabil dolog. A nyitott ablakon a langyos, kora tavasz szellő befújt a szobába néhány cseresznyevirág szirmot. Kamijo csak mosolygott és érezte, hogy a szíve melegséggel töltődik meg.
Ez az első évszak, amikor nem a magány emésztette fel. A színtelen táj megtelt élettel és örömmel. Végre élt, mint egy ember.
Ez nagyon szép volt*w*
VálaszTörlés