Bátorság

Uruha P.O.V.

Most éppen szünet van. Mindenki pihen kivéve Aoi-t. Ő még most is gyakorol és pengeti a gitárját. Nagyon buzgó és szorgalmas…. túlságosan is. Viszont remekül játszik amit, tisztelek benne.

A kanapén ülve hátra hajtottam a fejem és becsuktam a szemem. Fáradt vagyok, unatkozom és elegem van a mai napból már most. Szívesebben mennék haza és néznék valami filmet, de nekünk bent kell maradni….

Aoi leül mellém és rám mosolyog. Én rögtön kijjebb csúszok és próbálok nem rá koncentrálni. Nem, mint ha utálnám vagy ilyenek, túlságosan is szeretem. És így, hogy a közelemben van, félek, hogy nem tudnék uralkodni magamon és rámásznék amit, nem akarok. Tudom, csak kínzom önmagam, de ha mondjuk, összejönnénk, az nem lenne Uruha-s. Engem mindenki úgy képzel el, hogy mindig mással fekszek össze és be vagyok rúgva. Ez pedig nem igaz.

- Mi a baj Ruru? – nézett rám aggódva ez a Gyöngybogár.

- Semmi. – sóhajtottam.

Most már tényleg nagyon kivagyok. A tudtán kívül is kínoz. És ha bevallanám neki? Max nevet egy jót és ennyi. Egy próbát megér.

Felálltam és mellé ültem. Gyerünk Uruha. Nem nehéz csak kimondod és túl leszel rajta.

- Elmondod, hogy mi a baj? – kérdezte.

- Az a baj, hogy szeretlek. – lehajtottam a fejem.

Vártam a reakcióját. Kicsit, mint ha meglepődött volna, de rögtön az ölébe húzott és megcsókolt. Ez csak olyan szeretetteljes csók volt, semmi több.

- Én is téged Picim! – szorított magához – El akartam mondani, de nem tudtam, hogy.

Ugyanolyan bátortalan volt, mint, én. Ez cuki. Elmosolyodtam és a szemébe néztem, amiből áradt a boldogság.